Második

Itt a következő!:)

Jenna

Általában nehezen mutatom ki az érzelmeimet, legalábbis megpróbálom elrejteni mások elől, hogy azt majd ne tudják felhasználni ellenem fegyverként. Ugyan, melyikünk örülne annak, hogyha a másik ember a gyengeségedet használná ki, hogy legyőzzön? Rájön, hogy mivel lehet kiborítani, az életed melyik részétől kell megfosztani, hogy teljesen összeomolj lelkileg. S ezt egyikünk se akarja.

Én is ilyen vagyok. Még ha nehezemre esik is, elrejtem ezeket a dolgokat, hogy a többi ember ne tudjon bántani, de most… határozottan kiborultam. Nem akartam rátámadni az orvosokra, a nővérekre, nem akartam ordítani velük, így nem is tettem. Hanem a legközelebbi látogatóra zúdítottam a dühöm: Eleanorra.

Alaphelyzetben is ki voltam rá akadva, hiszen a legjobb barátnőm részben miatta fekszik kórházban, és tulajdonképpen arra sem emlékszik, hogy az elmúlt pár évben mit tett, de az, hogy egy félénk mosollyal jelent meg a folyosó végén, kiverte nálam a képzeletben lévő biztosítékot. Meg se vártam, hogy közelebb lépjen, vagy akármi, egyszerűen felálltam a földről, mivel eddig ott ültem, szakszerűen lesepertem a szoknyám hátsó részét, majd figyelembe se véve a köszönését, ordítani kezdtem vele:

– Mégis mit képzelsz, ki vagy te, hogy vigyorogva idemered tolni a képedet?! – Szólásra nyitotta a száját, de egy fejrázással összekötött intéssel elhallgatattam. – Ne is mondj semmit, tudom, hogy egy ötoldalas elnézést kérő szöveggel jöttél ide, mert ugye nem elég vastag a bőr az arcodon, de tudd meg, hogy nem mehetsz be hozzá, azok után, amiket átélt! Csak szeretnél vele beszélni! Mert ugye ti állítólagos nagy „barátnők” vagytok, de tudd meg, hogy szerintem látni sem akar, miután vissza fog jönni az emlékezete! – Bagolyszemeket meresztett rám, én azonban egy percre se álltam le az ordítással. A szemem sarkából láttam, hogy egy nővér habozik, hogy idejöjjön-e vagy sem, de úgy döntött, hogy inkább marad a helyén. – Igen, amnéziás lett, mi van, még nem hallottad a fogalmát? Nem emlékszik rád, nem emlékszik rám, nem emlékszik a One Directionre, és nem emlékszik az égvilágon senkire! – kiabáltam, miközben hevesen csapkodtam a kezeimmel.

– De nem csak én tehetek róla – szólalt meg idegesítően halk hangon. Kérdően felvontam a szemöldökömet. – Ő is ugyanúgy tehet erről az egészről, én csupán szeretem Louis-t. Nem tehetek arról, hogy Lou már nem őt szereti, illetve sose szerette, csak amolyan pótlék volt, míg én rájöttem, hogy nekem ő az igazi – mondta egy halvány mosollyal.

– Ó, igazán kedves vagy, hogy tulajdonképpen szemtelenül beletolod a képembe, hogy Louis csak kihasználta, és tulajdonképpen egy idegi ronccsá tette őt! Mit ne mondjak, szemtelenül kedves vagy, legszívesebben megitatnám veled azt a keserű teát, amit Macy kortyolgatott hónapokon át! Most mit mondjak? Tapsoljalak meg, hogy tönkretetted, és még van elég bőr az arcodon, hogy az egészet rá kend?! – léptem hozzá közelebb. A jobb tenyerem már viszketett egy kiadós pofonért. – Vagy éppen már csak azért vagy ilyen szemtelen, mert bekaptad te is a legyet? – jegyeztem meg egy nagy mosollyal.

Eleanor arca másodpercek alatt torzult el. A szemei összeszűkültek, a vonásai megkeményedtek és úgy nézett rám, mintha legalábbis azt mondtam volna, hogy itt a világvége, ideje elbúcsúzni mindentől. Az az igazság, hogy tulajdonképpen még élveztem is azt, hogy egy röpke pillanat alatt képes voltam felidegesíteni.

Egy percet sem habozva emelte fel a kezét, és „felpofozott”. A tenyere gyengén ért az arcomhoz, egyáltalán nem éreztem azt az erőt, aminek kellett volna jönnie. Tulajdonképpen olyan volt, mintha egy légy (tyű, de vicces vagyok ma) piszkálgatta volna a bőrömet.

– Járj bokszmérkőzésre, ez semmi volt – mondtam kárörvendve. Eleanornak elkerekedtek a szemei, de ezt már nem is lehetett látni sokáig, mert a következő pillanatban rám vetette magát és ott kezdett el karmolni és tépni, ahol csak ért.

Nem hagytam magamat, legurítottam magamról, majd felpattantam és úgy néztem végig azt, ahogy az előbb bámészkodó nővér hozzánk rohan, felhúzza a lányt a padlóról és kifelé kezdi vonszolni, közben pedig erősen korholja a viselkedéséért. Majd a végén jött a szokásos mondat: „Ez egy kórház, nem társasági ház.”

Mondjuk, a magam lecseszését is megkaptam, de különösképp nem érdekelt, már csak akkor figyeltem oda a mondandójára, mikor felajánlotta, hogy lekezeli a karmolásokat az arcomon.

Egy rendelőszobába vezetett be, leültetett az egyik székre, babrált egy cseppet a szekrényeknél, majd egy darab gézzel és színes alkohollal jött vissza. Cseppentett egy kicsit a gézdarabra, majd kenegetni kezdte vele a karmolásokat. Automatikusan felszisszentem, mert iszonyatosan csípett, még azután is, hogy a kezelés abbamaradt. Felajánlotta, hogy be is kötözi nekem, de elutasítottam, mert a sebek szabad levegőn jobban gyógyulnak, ez tény. Meg akkor se olyan nagy sebesülés, még ha harcban is szereztem.

Megköszöntem a nőnek, majd visszamentem oda, ahol az előbb ültem, és vártam az újabb hírekre. Remélhetőleg jobb hírekre.

Louis egy nagy zsákszerű törlőkendőt szorított a szeméhez, amelynek a belsejében zacskós jég volt. Harry nem igazán kímélte, mert az első ütése rögtön szembe talált, s addig nem adta fel a verekedést, míg nem Liam le nem választotta a feldühödött göndör hajú fiút az alatta tehetetlenül fekvő, jobb szóval mondva vergődő Louról.

Harry ezek után el is viharzott a szállodából, a kint fagyoskodó rajongók és fotósok örömére, de a srácot nem éppen a passzban kapták ki, amikor csak úgy kedvünkre lehet rajta csüngeni. Figyelemre se méltatva a több száz ember kiáltását, elmenekült onnan, hogy egyedül lehessen a gondolataival.

A három fiú a konyhában ücsörgött. Niall nagyban vacsorázott, Liam Louis jégpakolását figyelte árgus szemekkel, míg Louis azon elmélkedett, hogy tulajdonképpen mivel is érdemelte ki ezeket a horgokat. Majd eszébe jutott Macy, s az arca rezdülésének hála pokoli fájdalmai lettek. Elfojtott egy kiáltást, majd nemes egyszerűséggel kinyúlt az étkező asztalon, amely pontosan a helyiség közepén volt.

A meghittséget, amelyhez nagyban hozzájárult Niall elképesztően hangos csámcsogása, Zayn zavarta meg. A fekete hajú fiú kivágta a konyhaajtót, mire az ülő három fiú közül kettő összerezzent, Lou továbbra is mozdulatlanul feküdt az asztalon.

–Mi van itt emberek? Mi ez a nyomottság? – érdeklődött Zayn vidáman, s levágta magát Liam mellé.

– Harry bemosott Louis-nak. Szerinted ünnepelnünk kéne? – kérdezte Liam enyhe iróniával a hangjában.

Zayn arcáról e hír hallatára se olvadt le a jókedv. Úgy látszik, valami olyasmi történt vele, amely teljesen feldobta, s ezt a hangulatot semmilyen rossz hír nem tudja csorbítani.

– Nem kéne, de azért egy kicsit vidámabban emberek! – Úgy tett, mintha felemelne valamit a két kezével. – Paul jön megbeszélésre, nehogy ilyen szívem szottya kedvetekben találjon már rátok! – tárta szét a karját értetlenül.

Paul neve olyan volt, mint a varázsszó. Egy-kettőre rend lett a szobában, mindenki boldog lett és még a jégpakolás is eltűnt valahova. Mint utólag kiderült, Louis Niall fejére tette, hátha nem lesz annyira feltűnő, de Liam még egy utolsó simítás keretében levette a szőke srác fejéről és behajította a fagyasztóba.

A három fiú katonásan húzta ki magát, míg Niall továbbra is békésen evett, mikor Paul, a tour manager, lépett be a konyhába. Végigjáratta a tekintetét a négy fiún, majd megszólalt:

– Hova lett Harry? – vonta fel a szemöldökét.

– Jótékonysági, akarom mondani, fejtisztító séta – válaszolt rögtön Liam.

Paul bólintott, majd következett a második, egyben legkínosabb kérdése:

– Louis, veled meg mi történt? Akkora monokli van a szemed alatt, hogy még azt hetven tonna alapozó sem tudja eltüntetni!

– Tudod, hogy milyen Louis – kezdett el mutogatni Zayn. – Kicsit balfasz, kicsit faszfej, és tudod, ebből a keverékből semmi jó nem jön ki. Egy nyitva hagyott szekrényajtó szívesen emlékezteti erre, igaz? – Liam háta mögött Louis felé nyúlt és pajkosan meglökte. Ámde az imént emlegetett fiú visszalökte Zaynt.

A fekete hajú srác vállat vont, majd a farmerzsebéhez kapott és előhalászott egy doboz cigit. Kivett belőle egy szálat, meggyújtotta, majd a szájához emelte, hogy szívjon belőle egy slukkot. Liam unottan forgatta meg a szemeit.

– Mi lenne, ha nem most kezdenél el füstölni? – kérdezte Paul egy cseppet ideges hangon. – Nagyon fontos megbeszélnivalónk van.

Zayn úgy tett, mintha nem is hallotta volna. Paul a plafonra szegezte a szemeit, majd megkerülte a még mindig vacsorázó Niallt, Zayn háta mögé állt, majd egy nagy lendülettel hátba verte Zaynt, akinek a cigije kirepült a szájából, s egyenesen Niall kajájának közepébe repült. Nos, a szőke srácnak onnantól kezdve nem volt túl szimpatikus az étel, így kissé undorodva tolta el magától, ami azért nagy szó.

– ELÉG LEGYEN! – kiáltotta Paul. – Most mindenki idefigyel, és végighallgatja azt, amit mondok, még ha Harry nincs is itt! Nem viselkedhettek így tovább! Nincs több züllés, semmi! Mindenki normálisan fog viselkedni, mert ha nem tudnátok, egy egész tinilány hadseregre van hatással a viselkedésetek! Zayn miatt több ezer lány kezdett el cigizni, s az anyjának mondja azt, hogy persze Zayn Malik csinálja ezt, ő az egyik idolom, és nem adja fel! És ez csak egy példa volt! Nem csinálhatjátok ezt! Nem lehet poénkodni, nem lehet semmi olyat csinálni, amivel csak a bajt hozzátok magatokra, és több millió tinire!

– Szóval… – gondolkozott el Liam. – Azt mondod, hogy adjuk fel önmagunkat, és legyünk olyanok, amilyenek nem vagyunk? – nézett egyenesen Paul szemeibe.

– Pontosan.